Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

Kovács Szilvia

KIFU

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alatt, a 268/2010. (XII.3.) kormányrendelet alapján végzi tevékenységét. A KIFÜ önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, működési köre országos.

Intézményük az európai uniós vagy hazai forrásból megvalósuló, különösen informatikai tárgyú kiemelt ágazati fejlesztési projektekben projektgazdaként, konzorciumvezetőként, illetve a projektgazda vagy a konzorciumvezető kérésére konzorciumi tagként vagy más, nem kedvezményezetti szerepkörben vesz részt.

Ennek keretében
- projektmenedzsment,
- független minőségbiztosítási,
- felügyelőmérnöki és
- egyéb, a projektek sikeres lebonyolítását támogató szakértői feladatokat látnak el, illetve gondoskodnak a támogatások pénzügyi elszámolásáról, azok szabályszerűségéről.

A Kormány döntése alapján, továbbá közigazgatási szervek felkérésére közreműködnek egyes ágazati (különösen központi közigazgatási, önkormányzati igazgatási, egészségügyi, oktatási, vidékfejlesztési, foglalkoztatási) fejlesztések megvalósításában. Megállapodások alapján közigazgatási szervek részére projektmenedzsment módszertani szolgáltatásokat nyújtanak.

Az európai uniós forrásból megvalósuló projektek eredményeként létrejött rendszerek fenntartásában és üzemeltetésében a befogadó intézménnyel kötött megállapodásban foglaltak szerint vesznek részt.